Ön a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, Műszaki Intézet jogelődjének, a Szent István Egyetem Gépészmérnöki Karának az archív honlapját böngészi. Az oldalon fellelhető információk már nem frissülnek, időközben aktualitásukat veszthették.

Az aktuális információkhoz kérjük, látogasson el a Műszaki Intézet új oldalára: https://muszaki.uni-mate.hu

Tudományos diákköri konferencia

A SZIE Gépészmérnöki Kar november 24-én rendezi meg a 2010. évi Tudományos Diákköri konferenciáját a Mérnökinformatikai Központ termeiben. Hallgatóink két szekcióban 12-12 előadás keretében számolnak be az elmúlt évben végzett tudományos munkájukról, eredményeikről.

 

Eötvös József koszorú dr. Szendrő Péternek

Hét kutatót, köztük dr. Szendrő Pétert, a SZIE alapító rektorát tüntette ki kiemelkedő tudományos életművük elismeréseként Eötvös József-koszorúval az MTA elnöksége.

A kitüntetéseket a magyar tudomány ünnepének november 3-i budapesti megnyitóján adták át.

Dr. Sebestyén Zoltán félmaratoni futóversenyen oktatói Európa-kupát nyert

November 7-én rendezték meg "A Tudás Útja" elnevezésű félmaratoni futóversenyt, amely egyben Európa-kupa az egyetemi-főiskolai hallgatók, illetve oktatók, tanárok részére. Az oktatók versenyében Dr. Sebestyén Zoltán egyetemi docens (MINI, Matematika Tanszék) győzött, aki idén már 5. alkalommal nyerte el az Európa-kupát ebben a kategóriában."

A magyar energia- és környezetpolitika összefüggései, új kihívásai

"A magyar energia és környezetpolitika összefüggései, új kihívásai” címmel, a Szent István Egyetem Gépészmérnöki Kara Matematika és Informatika Intézete és a Pro Energia Alapítvány 2010. október 28-án az MTA Dísztermében tartott konferenciát.

 A konferencián a következő témakörökben hangzottak el előadások:

SKF Csapágyszerelési gyakorlati bemutató 2010. november 5-én

A bemutató a Szereléstechnológia c. tantárgy keretében kerül megtartásra. Célja, hogy a hallgatók megismerkedjenek az SKF által ajánlott beálló görgős és golyós, valamint mélyhornyú golyóscsapágyakkal, azok szerelési technológiáival, a hozzájuk szükséges szerelőszerszámokkal valamint a szerelési technológiák elméletével.

Dr. Faust Dezső Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkereszt kitüntetést kapott

A Köztársasági Elnök Úr Nemzeti ünnepünk, október 23-a alkalmából, Dr. Faust Dezső professor emeritus részére Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkereszt kitüntetést adományozott.

Professzor úr a kitüntetést 2010. október 23-án ünnepélyes keretek között a Néprajzi Múzeumban vette át.

Dr. Tibold Vilmos (1922-2010)

 

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy 2010. október 28-án végső búcsút veszünk kollégánktól, Dr. Tibold Vilmos egyetemi tanártól.

Emlékét örökre megőrizzük!

 

 

Keresztféléves képzések

A Gépészmérnöki Kar a már felsőfokú oklevéllel redelkező számára képzéseket hirdet. Az aktuális keresztféléves képzéseinkhez tartozó tájékoztató anyagok a következő linken érhetőek el: >>Részletek<<

Ne feledd, a jelentkezési határidő: 2010. november 15!

PNEUMOBIL 2011-es pályázati felhívás

Az egri Bosch Rexroth Pneumatika Kft., valamint a budapesti Bosch Rexroth Kft. negyedik alkalommal hirdet versenyt felsőoktatási intézmények hallgatóinak, pneumatikus hajtással rendelkező járművek tervezésére és kivitelezésére.

HVG állásbörze

Idén is megrendezésre kerül - 2010. október 7-8 között - a HVG állásbörze Budapesten, a SYMA Sport- és Rendezvényközpontban (C csarnok). A SZIE Gépészmérnöki Kar idén a K9-es standon mutatkozik be.

Keress fel minket, ha:

  • ha érdekel a gépészmérnöki hivatás,
  • ha nem tudsz választani,
  • piacképes szakmára vágysz,
  • gyakorlatközpontú képzést szeretnél.

Tehát ne hagyd ki a Gépészmérnöki Kar standját! A rendezvényen való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött!

Kutatók éjszakája: Kísérletek, robbanások az I. előadóban

A SZIE Gépészmérnöki Kar, Fizika és Folyamatirányítási Tanszék esti „gálaelőadása” talán soha nem látott telt házat vonzott az I. előadóban. A Kutatók Éjszakáján a lépcsőkön is olyan sűrűn ültek az emberek, mint a padokban. Köszönet és elismerés illeti azokat a tanárokat, akik magukkal hozták a tanulókat a város iskoláiból az éjszakába nyúló szemléletes programra.

Óhatatlanul is felmerül a kérdés, hogy vajon az egyetemi tananyagot is elő lehet-e adni olyan páratlanul izgalmas módon, mint a Kutatók Éjszakáján közvetített ismereteket és az egyetemi hallgatók is olyan tetszéssel fogadják-e a fizikát felsőfokon, mint a gyerekek?

Kutatók éjszakája a Gépészmérnöki Karon is

Egyetlen éjszakára idén is játékos és szórakoztató formát ölt a tudomány:  2010. szeptember 24-én országszerte – a Szent István Egyetem gödöllői kampuszán is – közérthető nyelven vár kicsiket és nagyokat a Kutatók Éjszakáján. Az Európai Bizottság támogatásával megvalósuló, egész napos fesztivál-jellegű esemény célja a kutatói életpálya és a tudomány, a tudományos eredmények népszerűsítése.

Gépjárművezetői tanfolyam

A Gépészmérnöki Kar keretein belül, 2010. szeptemberében ismét kedvezményes gépjárművezetői tanfolyamot indítunk.

Részletek itt tekinthetők meg

Ünnepély a hatvan éves a Gépészméröki Karon

Szeptember 7-én ünnepelte a Gépészmérnöki Kar megalakulásának 60 éves évfordulóját. Ez alkalomból a kar nagyszabású ünnepséget szervezett Gödöllőn az aulában. A több mint 500 fő részvételével megtartott ünnepség jó hangulatban telt. Elkészült egy igényes kiadású kötet A mérnökképzés 60 éve a Gépészmérnöki Karon címmel; lendületet kapott a kar digitális emléktárának kialakítása. Az ünnepségen évtizedeken át oktató tanárokat köszöntöttek.

A vitrinekben eltérő korszakok relikviái emlékeztettek az idő múlására. Az aula oszlopairól a kar dékánjainak fotói tekintettek a sokaságra.

Az ünnepségen elsőként dr. Szabó István dékán vázolta fel a kar jövőképét, majd az 1953-ban végzett dr. Szász István köszöntötte a megjelenteket, akik háromfajta kitűzőt kaptak. A karon végzettek kék kitűzőt viseltek a nevükkel, a végzés évével és azzal a sorszámmal, aminek számozása 1952-ben kezdődött, és azóta minden végzettel egyre csak nő. A meghívott vendégek aranyszínű, még a jelenlegi hallgatók zöld színű kitűzőt viseltek. Dr. Szász István az 53-as számú kitűző tulajdonosa. 

Jubileumi tanévnyitó ünnepély

Szeptember 6-án nyilvános tanévnyitó szenátusi ülés keretében hármas jubileumot ünnepelt a Szent István Egyetem. Az univerzitás megalakulásának 10. évfordulója mellett megemlékeztek arról, hogy 90 éve kezdődött meg Magyarországon az agrárszakemberek felsőfokú képzése, és 60 évvel ezelőtt Gödöllő lett az egyetemi agrárképzés egyik kiemelkedő központja.

Dr. Szüle Zsolt (1936-2010)

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy 2010. augusztus 11-én elbúcsúztunk kollégánktól, Dr. Szüle Zsolt egyetemi tanártól, a hazai mezőgazdasági gépészet meghatározó egyéniségétől.

Emlékét örökre megőrizzük.

60 éves a Szent István Egyetem Gépészmérnöki Kara!

Karunk idén ünnepli fennállásának 60. évfordulóját. A jeles eseményt rendezvény keretében tesszük emlékezetessé 2010. szeptember 7-én az Aulában.

Részletek a gepeszmernok.hu oldalon olvashatók.

TÁMOP tananyag fejlesztési projekt a Szent István Egyetemen

Jelentős mértékű tananyag fejlesztési projekt indult a Szent István Egyetemen az Új Magyarország Fejlesztési Terv Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával.

A TÁMOP 4.1.2/A/2-10/1 programban a „Képzés és tartalomfejlesztés hiányszakmák korszerű oktatásához a Szent István Egyetem különböző képzési szintjein” címet viselő 250.150.000 Ft összköltségen megvalósuló, 95%-os támogatású projekt a Gépészmérnöki Kar koordinációjában a Gazdaság-, és Társadalomtudományi Kar, a Mezőgazdaság-, és Környezettudományi Kar, a Víz- és Környezetgazdálkodási Kar, az Ybl Miklós Építéstudományi Kar, és az Alkalmazott Bölcsészeti Kar együttműködésén alapszik az Spa Hungary Holding Zrt. szakmai közreműködésével.

PÓT-FELVÉTELI A GÉPÉSZMÉRNÖKI KARON

Alapképzési szakok:

  • gépészmérnöki (nappali és levelező)
  • mechatronikai mérnöki (nappali)
  • mezőgazdasági és élelmiszeripari gépészmérnöki (nappali)
  • műszaki menedzser (nappali)

Mesterszakok:

  • gépészmérnöki (nappali és levelező)
  • műszaki menedzser (nappali és levelező)
  • létesítménymérnöki (nappali és levelező)

Felsőfokú szakképzések (FSZ)

  • audiovizuális szakasszisztens (nappali)
  • logisztikai műszaki menedzserasszisztens (nappali)

Jelentkezési határidő: 2010. augusztus 10.

További információ: ITT érhető el.

III. KÉPzőművészeti Alkotótábor

A Szent István Egyetem 2010. augusztus 22 – szeptember 2-ig négy művészeti ágban – tájképfestészet – textilfestészet – fazekasság-kerámia – szobrászat –hirdeti meg III. KÉPzőművészeti Alkotótáborát 12 fő részére.

Az alkotótábor helyszíne: Szent István Egyetem Alkalmazott Bölcsészeti Kar, Jászberény, rajz és festő műtermei, grafikai és kerámia műhelye.

Címe: Jászberény, Rákóczi út 53.

A tábor szakmai tematikája: SPIRITUAL UNITY

Dr. Vas Attila (1938-2010)

  Dr. Vas Attila (1938-2010)
  ny. egyetemi tanár, professzor emeritus
  1994-1999 között a Kar dékánja

 

Győri Keksz Kft. gyakornoki program

A Győri Keksz Kft. székesfehérvári gyárába 3 hónapos mérnök-gyakornoki programot hirdet 2010. szeptemberi kezdéssel a mellékelt felhívásban ismertetett feladatkörökben. A program a mérnök asszisztensi tevékenységek és a gyakorlati időtartam alapján alkalmas a BSc gyakorlati képzési követelmények teljesítésére.

Tanévzáró ünnepély

A Szent István Egyetem Gépészmérnöki Kar Tanácsa 2010. június 19-én szombaton 11.30 órakor, az Egyetem Aulájában tartja a Tanévzáró Ünnepi Tanácsülését.

A Tanévzáró programja:

  • Himnusz
  • Dékáni köszöntő
  • Végzős hallgatók búcsúztatása
  • Diplomák, elismerések, díjak átadása
  • Kitüntetések átadása
  • Zárszó
  • Szózat

Rexroth Pneumobil verseny 2010

Legyen Ön is tanúja az izgalmas megmérettetésnek, ahol idén 33 pneumobil és 15 felsőoktatási intézmény közel 130 résztvevője méri össze erejét a nagyközönség előtt.

Tartalom átvétel
© 2004-2017.