Gyakorlatorientált mérnökképző kurzus a Gépészmérnöki Karon

A Szent István Egyetem Gépészmérnöki Kar és az AXIÁL Kft. együttműködésében gyakorlat orientált mérnökképző kurzus indult 2012. február 21-én. Az öt előadásból álló képzés szabadon felvehető tantárgyként áttekintést ad a mezőgazdasági technológiákban alkalmazott korszerű gépek, berendezések szerkezeti kialakításával, működési elvével, üzemeltetésével kapcsolatos ismeretekről, betekintést ad a gépkereskedelemmel, a szerviz szolgáltatással, és a precíziós gazdálkodásban alkalmazott információ technológiákkal összefüggésben felmerülő mérnöki feladatokba is.

A hallgatók megismerkednek többek között a Horsh vetőgépek, a Claas betakarító gépek, és a Fendt  traktorok fejlesztési irányaival. A gyakorlati képzés keretében a tárgyat felvett hallgatók részt vesznek az AXIÁL Szakmai Napon a cég bajai központjában. A tantárgy egy 2011-ben elindított új képzési program része, mintegy folytatása a Claas Hungária Kft.-vel és a KITE ZRt.-vel együttműködésben megvalósult hasonló mérnökképző kurzusoknak. A program célja a kari és vállalati együttműködés erősítése, a partner vállalatok oktatásba történő bevonásán  keresztül az egyetemi hallgatók korszerű gyakorlati ismereteinek bővítése, a hasznosítható tudás megszerzésének elősegítése.

© 2004-2017.